Aranyszínű sávot festettek a vízre a délutáni napnak a sugarai.
Pont úgy, mint minden délután.
A tóban is csak a szokványos módon zajlottak a dolgok.
Egy horgász ücsörgött a tó partján, kalapját a fejébe húzta, hogy ne zavarja a napfény.
Két bot volt előtte bedobva, mozdulatlanul mint a horgász, kapásra várva.
Egyszer csak, az egyik bot megmozdult, a halász nem látta a kalapjától, viszont hallotta.
Olyan régóta horgászott már, hogy ha megmozdult a bot, felismerte azt a hangot, a bluggyanást, amikor az úszó a víz alá merül és elnyeli a mélység.Várt egy kicsit, majd felkapta a botot, berántotta és kifogta a gyönyörű zsákmányt. A hal úgy ragyogott, hogy alig látta a férfi, hogy mit is fogott. A két kezébe fogta a halat és úgy csodálta. Azt hitte a szeme káprázik vagy, hogy a délutáni napnak a sugarai játszanak vele és csapják be az érzékeit, de a hal mintha arany színű lett volna.

-Ez nem lehetséges- suttogja a  cigarettája mögül.
-De igen- válaszol az aranyhal, majd a horgász ledöbbenve a székébe ül.

-Teljesítem három kívánságodat ha visszadobsz és többé itt nem halászol- rebegi a zsákmány.

A horgász csak bámulja a különleges fogást és ugyan nem hisz a mesékben, de ezt a szép halat úgysem enné meg,meg el sem adná, ezért úgy gondolja tesz egy próbát.

-Jól van. Az első kívánságom, hogy legyek gazdag. A második egy szép asszony, a harmadik pedig az, hogy szülessen az asszonytól gyermekem.
-Jól van, ha visszadobsz teljesítem a kívánságaidat, de ezekhez a kívánságokhoz idő kell, nem egyik napról a másikra fognak teljesülni. Néha gyere el ide és beszélgessünk, hogy merre felé halad az életed.
-Rendben válaszolt a horgász.

Telt múlt az idő. A férfi minden héten lejött a tó partjára és az aranyhal már a második alkalom után, megismerte a lépteiről. Hallotta a víz alatt, a halász cipője sarkának a koppanását és azonnal a felszínre igyekezett. A kívánságok már teljesültek, a horgász már gazdag volt, nőt is talált, aki szép.

-Gyermeket vár az asszony. Köszönöm, nagyon hálás vagyok neked.

-Én csak betartottam az ígéretemet. 

-Megkedveltelek, szeretnék minden héten beszélgetni veled, ha neked nincs ellene kifogásod - a horgász a halnak.

- Miért lenne? Most már megbízunk egymásban, beszélgethetünk bármikor, amikor csak kedved tartja.

A halász hetente egy alkalommal mindig visszatért a tóhoz. Éveken keresztül találkoztak itt a parton és beszélgettek, barátok lettek.
A férfinak az élete nem úgy alakult, ahogyan azt szerette volna. Az asszonyára mivel szép asszony volt ( hisz olyat kívánt) sok mindenki szemet vetett és a halászt már az őrületbe kergette az állandó féltékenység. A pénzét nem osztotta be jól, nem dolgozott eleget, nem élt előrelátóan és szorgalmasan, így a vagyona is már a végét járta.
A gyermek pedig lassacskán felnőtt.
Új vágyai lettek a halásznak.
Megint gazdagságra vágyott és egy másik asszonyra. A halnak fel sem tűntek a horgász hátsó gondolatai, vakon megbízott benne és hitt abban az ígéretben amit régen tettek.
Ő teljesíti a három kívánságot, a halász visszadobja és többé ott nem halászik.

De a horgászt nem hagyták aludni sem a gondolatai.”Csak még egyszer ha kifoghatnám, kívánhatnék mást, illetve ugyanazt, de másképpen. Biztosan megbocsájtana nekem a hal, hiszen úgy szeret engem.”

Egyik éjjel a férfi kiosont a partra.
Csak egy bot volt nála semmi több.
A csalit a horogra tette és bedobta a vízbe.
Az úszó a nehezékekkel messzire repült.
Egészen a tó közepéig, ahol a damil kéken csillant meg a hold fényében.
A horgász remegett. Szerette a halat, de mégis megtette.
A horog a csalival a mélységbe süllyedt. A nyárfa leveleit kísértetiesen zizegtette a szél.
A halász rágyújtott egy cigarettára és várt.
Egyszer csak a bot megmozdult. Kapás volt. A horgász még várt.

Még visszacsinálhatta volna, ha hagyja, hogy a hal leegye a csalit a horogról és amikor nincs több mozgás kiveszi a botot és hazamegy. Az aranyhal soha nem tudja meg mire készült. De a horgászon úrrá lett az akarata, az önzősége, a vágyai, úrrá lett rajta az, hogy ember. Kirántotta a botot a vízből, érezte a ficánkoló nehezéket a horog végén.
Kiemelte a zsákmányt a vízből és a kezébe lendítette. A hal vergődött a a kezében, majd felismerte a kezet és mozdulatlanná vált..

-Hát te vagy az? Átvertél. Ígéretet tettél és megszegted. Miért tetted ezt?

-Mert másra vágyom, mint amiket teljesítettél. Új vágyaim vannak.

-Én erről nem tehetek. Amikor kifogtál én teljesítettem a vágyaidat, most hogyan várhatod el, hogy új vágyakat teljesítsek, ráadásul erőszakkal. Az eszedbe sem jutott, hogy megkérj?

A horgász elszégyenli magát. Igen. Ez eszébe sem jutott. Eszébe sem jutott, hogy megkérje a halat arra, hogy segítsen neki a vágyainak az elérésében, hogy megkérje teljesítsen még néhány kívánságot. Ő inkább átverte, kiszolgáltatott helyzetbe hozta és tönkre tett köztük mindent. Bizalmat, szeretetet, barátságot, múltat, jelent és jövőt.
A hal nagyon szomorúan nézett a halász szemébe, a halász pedig teljesen összezavarodott.
Visszadoblak. Ne haragudj. Eltépi a damilt és a halat a vízbe hajítja.
Elhajította és vele minden kudarcát, lelkiismeretét, fájdalmát, vágyát és szeretetét eldobta.

De az aranyhal lenyelte a horgot.
Úszik vele a gyomrában, cipeli, szúrja, felsérti belülről.
Nem bírja elfelejteni a horgászt, mert minden alkalommal, amikor megérzi a horgot a gyomrában eszébe jut, ahogy elárulta.
Haragszik rá. Ha tehetné bosszút állna, elvenné tőle az összes kívánságát, amit ő teljesített neki. Elvenné tőle a múltját és a jövőjét és csak a bizonytalan, rideg, kétségekkel teli jelenét hagyná meg neki. De tudja a hal, hogy ő nem állhat bosszút, ő nem szolgáltathat igazságot, mert nem áll hatalmában.

Telnek múlnak az évek.

A halat még mindig mélyen sérti belülről a horog, még mindig cipeli és már nagyon sajnálják a tó lakói. Egyik nap találkozik egy másik aranyhallal a mélységben.

-Évek óta figyelem, ahogy cipeled azt a horgot magadban, látom amikor kiül a fájdalom az arcodra, a tekinteted a semmibe réved és csak létezel, haragosan, fájdalmasan, kegyetlenül. Meddig akarod még azt a horgot cipelni?

-Miről beszélsz? Nem magamtól nyeltem le, hanem a halász hibájából, ő vert át.

-Igen miatta nyelted le, de ő nem mondta, hogy cipeld. Már régen megszabadulhattál volna tőle.

- Hogyan?

- Azt a horgot a haragod tartja a testedben már évek óta. Ha elengedted volna a haragodat a horgász felé már régen kijött volna. De mindig gondolsz rá, amikor megérzed a horgot a testedben. Próbálj meg rá sajnálattal gondolni, békével, megbocsájtással és hálával. Sajnáld, amiért annyira lelki szegény ő, hogy nem tudta értékelni azt, amit adtál neki, illetve azt amije van.

Békélj meg vele, hogy ne hordozd magadban a múlt sérelmeit. Bocsájts meg neki, hiszen a haraggal csak mélyebbre nyeled a horgot és légy neki hálás azért, hogy nem pazaroltál rá több időt és energiát, hiszen előbb vagy utóbb úgyis megtette volna ezt veled.

-Ez nem könnyű.

-Tudom. De most teljesítsd a saját kívánságadat és ne cipeld tovább azt a fájdalmas horgot.

Az aranyhal megfogadta a tanácsokat.

Ahogyan telt az idő a horog egyre feljebb került a gyomrából és egyre kevesebbszer szúrt fájdalmasat a testébe.
Egyik nap, amikor délután aranyszínű sávot festettek a vízre a nap sugarai, lépteket halott a hal a partról.
Az egykori barátjának, társánák szövetségesének lépteihez hasonló hangokat.
Sajnálattal, de harag nélkül, békésen gondolt a horgászra és az aranyhal kiköpte a horgot.